Ma úgy keltem fel, hogy történni fog valami. Nem nagy dolog, de valami, amire nem számítok.

Gondoltam, kihasználom ezt az érzést.

A barátnőmmel ma délelőttre volt megbeszélve egy találkozó. Reggel időben elkészültem, így hát hirtelen ötlettől vezérelve szépen kisminkeltem magam. Csak úgy szolidan. Idén ez volt a második alkalom, hogy ezt tettem, holott régebben a sarki kisboltba sem mentem le festék nélkül...:):) A gyerkőcöt is szépen felöltöztettem és elindultunk a városba.

Mindent alaposan szemügyre vettem út közben, hogy mikor történik már valami, de persze, semmi nem történt...

Aztán megláttam egy régi ismerőst, aki először meg sem ismert, majd moslyogva felém intett, de nem jött oda. Pár emlék felbukott bennem, de nem volt akkora horderejű...

Aztán elindultunk haza, de az úton megint nem történt semmi.

Elláttam itthon a gyereket, leraktam aludni, majd leültem a gép elé. Akkor várt rám egy levél...az exem írt...semmi különös, csak egy egyszerű "hogy vagy"...mindig így kezdődik...

De most nem hagyom magam...nem fogok újra belekezdeni egy olyan dologba, aminek nincs értelme. Annak idején a férjemet is elhagytam miatta meg az ígéretei miatt...nem esek bele újra a csapdájába.

Az első gondolatom az volt, hogy törlöm a levelet. De aztán jött az érzés...az, amivel reggel felébredtem. Így hát válaszoltam pár sorban. Semmi komolyat és semmi félreérthetőt.

Mégis van egy olyan érzésem, hogy ez nem marad ennyiben...

"A megérzés a lélek gyors megmerülése az életnek abban az egyetemes áramlatában, amiben minden ember története kölcsönösen összekapcsolódik a másikéval, mi pedig mindenről tudhatunk, mert minden meg van írva."