Itt volt B.

Hívtam és jött.

Bevezető panaszkodás, asszony ócsárolása, szex, még egy kis panaszkodás majd ment is.

Üres vagyok.

Semmi, de semmi érzelem nem volt bennem.

Még csak nem is élveztem.

Kicsit fájt is.

Kész vagyok...

Mi van velem?! Mit hittem? Hogy a régi szép emlékekből összerakott, idealizált B. kép tényleg megvalósul?

Jesszum, mennyire hülye vagyok!

Eltelt 3 év azóta...sokat változtunk, ő is, én is. Az utunk újra kereszteződött, de nem egy irányba megy tovább. Minek erőltetni ezt az egészet?

Nem tudom, mi a baj velem. Végig feszengtem, görcsöltem, aggódtam. Próbáltam érzelmeket előhívni magamból, de nem ment.

Hányszor elképzeltem, lejátszottam magamban, hogy hogy is lesz majd...hülye, naiv vízöntő vagyok, nincs mese. Megtanulhatnám végre, hogy az álmok léteznek, csak nem nekem. Én egyszerűen képtelen vagyok harcolni az álmaimért, a vágyaimért. Túlontúl félek a magánytól, a szegénységtől, a csalódástól. Ezért inkább nem is álmodom...

Igen, napellenforgó vagyok...szörnyű vagyok...