Pár napja látom a TV-ben, hogy színpadra vitték az egyik kedvenc könyvemet: Paulo Coelho - Tizenegy perc.

Azonnal beugrott a kép...tipikus alföldi hőség, kollégiumi szoba, olvasok. Életem egyik meghatározó könyve volt. Akkor szerettem meg Paulo Coelho-t. Zseniális az ürge, annyi szent! Főleg az ragadott meg a könyveiben, hogy minden olvasásnál máshogy értelmezhettem a leírtakat. Mindig rá tudtam húzni a sorait az aktuális élethelyzetemre.

Akkor ez a mondat ragadott meg belőle: "A szex az öntudat tudatos elvesztése". Mivel akkoriban kezdett a szexuális életem beindulni, igyekeztem ezt az "elvet" követni. Imádtam élni és minden olyan dolgot megcsináltam, amit egy húszas éveiben járó fiatal ma is megtenne. Semmit nem bántam meg.:)

Ha ma olvasnám a könyvet, ez a sor lenne a mottóm: "Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak."

Igen, megéltem sok mindent. A fiatalkori öntudatlanságot és a családanyaság csodás érzését is. De sosem tudtam eldönteni, hogy melyik is vagyok én. A nap minden percében harcolok a saját démonjaimmal.

Megjártam a poklot és a mennyet is.

Aki ismeri a könyvet, tudja, hogy egy lányról szól, aki naívan nekivág az ismeretlennek majd egy olyan életbe csöppen, amiről álmodni sem mert addig. Elit prostituált lesz. Majd szerelmes lesz. És végül boldog lesz. De az az út, ami eddig vezet, nagyon hosszú és nehéz. Amíg felfedezi saját maga határait, az értékeit és rossz tulajdonságait. Ahogy vívódik nap mint nap...

Én is árultam a testem egy rövid ideig. Főként kényszerből. De a mai napig nem bántam meg. És igen, ezen kívül is sok partnerem volt. Nem vagyok szexmániás. Nem vagyok meggondolatlan sem, legalábbis ezen a téren. Élveztem az életet és kihasználtam a vonzerőmet.

Ma ott tartok, hogy ülök egy unalmas, de biztos és kiegyensúlyozott kapcsolatban, hiányzik az életemből a szex és elvesztettem a vonzerőmet.

Én nem vagyok Maria. Nem jött utánam Párizsba a szerelmem. Nincs happy end. De megértem azt a nőt. És tisztelem azt a nőt.

És csak magamat hibáztathatom azért, ami most van - de nem teszem. Talán csak le kell nyugodnom egy kicsit, hogy végül igazán magamra találjak. Talán időt kell adnom magamnak, hogy tisztázzam a dolgaimat, legyőzzem a démonjaimat és továbblépjek.

"Vannak olyan könyvek, amelyek álmodni hívnak, és vannak olyanok, amelyek megmutatják a valóságot."