Nemrég egy barátnőmmel beszélgettem arról, hogy hogy áll a házasságuk. Sokat panaszkodik a párjára...és valljuk be, melyik nő (köztük én is) nem ezt teszi?

Én is sokszor kapom magam azon, hogy szapulom a páromat, holott neki is megvannak a saját problémái és nyilván ő sincs velem tökéletesen megelégedve.

Na igen, ha a szerelem elmúlik.... Felszínre jönnek olyan dolgok, amikre addig csak legyintettünk vagy a nagy rózsaszín felhő miatt nem is láttuk meg. De igazából itt jön ki a nagy igazság. Hogy képesek vagyunk-e felülemelkedni a problémákon és azon munkálkodni, hogy a dolgok helyrejöjjenek nem pedig a sült galambra várunk...

Azt hiszem én ezen a téren sokat fejlődtem. Nálunk is vannak problémák, említettem már a szex hiányát. És ez nem is olyan elhanyagolható probléma és főként nem fog magától megoldódni.

Megtehetném, hogy félrelépek. Régen ezt szó nélkül meg is tettem volna. De eljutottam arra a pontra, hogy mérlegeljek. Hogy mi a fontosabb. Ez a kapcsolat (nevezhetjük az egymásért és a gyermekért vállalt gazdasági közösségnek is) vagy egy olyan futó kaland, ami pillanatnyilag élvezetet nyújt, de a következményei miatt elveszíthetem a páromat... Ezt átgondolva inkább az elsőt választom.

De itt nem állok meg és nem nyalogatom a sebeimet, hogy ó jajj, mi lehet a baj, hogy nem működik a dolog, nem is én vagyok a hibás, hanem a másik fél!

Nem szabad itt leragadni. Igyekezni kell megoldani a problémát, hiszen ha már az első megoldást választottam, akkor tennem is kell azért, hogy a helyzet javuljon és később ne bánjam meg a döntésemet.

A szerelem elmúlásával (tisztelet a kivételnek, az örök szerelemnek - bár én még ilyet nem láttam...) az kapja a nagyobb hangsúlyt, hogy mennyire tudunk együttműködni, képesek vagyunk-e nem elvenni egymástól, hanem hozzátenni a közös léthez, és elfogadni egymás igényeit és korlátait. Meg tudjuk-e adni egymásnak azt a bizonyos szabadságot, amire szükségünk van, van-e ekkora bizalom bennünk?

A felmerülő konflikusokat akarjuk-e és meg tudjuk-e oldani?

Sokan kétségbe esnek és inkább a válást választják, holott lehet, hogy menthető a kapcsolat. Igaz, az ember igyekszik mindig a dolgok könnyebbik végét fogni és mindig mindent azonnal akar. Pedig sokszor megéri türelmesnek lenni. Főleg, ha tudjuk, hogy ez hová vezethet. Most én is ebben a türelmi időszakban vagyok, igyekszem felfedni a problémákat és azok gyökerét, majd az orvosságot keresni. Nekem megéri...úgy gondolom, számomra fontosabb a meglévő kapcsolatot megmenteni mint elmenekülni és egy teljesen újat felépíteni.

A választás mindig a mi kezünkben van.

De egyedül ez sem megy. Mindig kell a pertner is, hogy a kapcsolat helyreálljon...